Carles Puigdemont katalán elnök meg mirőbeszéééé???
Nigel Farage, az által korábban vezetett EU- és bevándorlás-ellenes Egyesült Királyság Függetlenségi Párt (UKIP) vezetője, a Brexit győzelmi mámora után 18 nappal mondott le. Szerinte azzal, hogy a brit választók többsége a kilépésre voksolt, teljesültek személyes politikai céljai, így eljött a legmegfelelőbb idő a távozásra.
S hogy mi legyen a győztesekkel? Hogyan lesz majd Anglia megint nagy és erős? Na, azt már csinálja meg valaki más. Helyette.

Pár hete Berlin szívében egy libanoni étteremben vacsoráztam egyedül.

Tegnap éjjel Ferihegyen az Enterprise autókölcsönző irodában csinos fiatal lány ült a pultban. Mosolyogva érkezek, és közben ismét arra gondolok, hogy a magyar lányok a legszebbek a világon. Rajta inkább az látszik, hogy szívesebben lenne más helyen szombat éjjel. A világon máshol mindenütt széles a mosoly, és egy „Welcome to Germany/Holland/etc.” is jár az utazónak. Jól esett volna a lelkemnek, talán másoknak is, egy ”Isten hozta itthon, Uram”, de most nem erről akarok írni. Talán száz év múlva majd észreveszik az un. agymosós amerikai filmekben azt is, hogy hogyan kell köszönni a hazaérkezőnek a reptéren.
De ami ezután jött az sokkal érdekesebb.

Mióta elköltöztünk nagyon nehéz nem megkönnyeznem Oláh Ibolya Magyarországát, vagy Demjén Rózsi Honfoglalását. A múltkor egyedül a kocsiban már azon kaptam magam, hogy magyar nótát énekelve könnyeztem, mint egykor apám. Na, persze. Ők profik. Apám magyar nótában, Demjén Rózsi Honfoglalásban, Ibolya Magyarországban.
De ez? Mi ez már megint?

Idézet a Fidesz kongresszusról
Egy Szijjártó Péter idézet a Fidesz kongresszusról:
“Alig hétéves kisfiammal Londonban jártam, a metrón utaztunk, amikor megkérdezte, apa, hol vannak itt az angolok.”
Ezzel egy időben Dublinban:

 

Még sosem írtam a magyarországi és a dániai, svájci, német, holland, ír stb. eladók, pincérek, taxisok stb. közötti különbségekről. Őszintén, azt se tudtam, hogy hol kezdjem.
Most azt hiszem, megtaláltam. Ez kezdésnek jó lesz:

A gyermekeim iskolájában tavaly óta nincs fizikatanár. Az idén már nincs se biológia, se kémia szakos sem, és testnevelőből is csak egy maradt. A tornaterem kicsi, öltözőről, zuhanyzóról jobb nem is beszélni. Van viszont egész napos iskola, valamint mindennapos testnevelés a lépcsőn, a folyosón, az udvaron, télen sokszor felöltözve kabátban.