Válás

Felnőtt dolgok
Typography

A mai téma sokakat érint, mindennapos sztori, a jogi hátteret Mesi teszi mellé, mivel nem vagyok jogász és butaságokat nem szeretnék írni, persze igyekszem általános információkat, vagy tapasztalatokat megosztani, de a valós jogi oldalt Mesi fogja összeszedni.

Azért néhány általános információ. Nagyon gyakran fordult elő pályám során, hogy a válás alatt egyik szülő kérte a másiknak ne adjuk ki a gyermeket délután a másik szülőnek, ha jönne érte. Nos, míg a szülői felügyeleti jog közös, az a szabad „rablás” ideje, vagyis mindkét szülőnek azonos jogai vannak, ezt senki nem bírálhatja felül. Tapasztalatom szerint ez a legproblémásabb szituáció. Ebben az időszakban a z érzelmek viharát élik meg a szülők, miközben a gyerek csak pislog és szorong. Azt érdemes tudni viszont, hogy egyik szülő sem tud olyan döntést hozni, ami a gyermek életét érinti pontosan a közös felügyeleti jog okán. Tehát intézményt nem válthatunk a költözés is ilyen. Erre érdemes odafigyelni. ( Ezek az otthon hatályos jogszabályok, itt, amennyiben nem házasságban születik a gyermek, az apának szinte nincsenek jogai, de erről Mesi fog írni bővebben)

Amit, még nagyon fontosnak tartok elmondani a Gyámhivatalok, Bíróságok, csak a felek által feltártakat ismerik, szakvéleményeket olvasnak, van egy két meghallgatás, tárgyalás, de itt ugye általában igen-nem típusú válaszokra várnak, vagyis papírokból születnek a döntések. Nincs érzelem, empátia, gyakran születnek rideg papírokból döntések. A jog nem ismeri az empátia fogalmát és a családjogban is van szubjektivitás, hogy viszonyul a bíró, előadó az ellenkező nemhez, saját magának milyen megélt tapasztalatai vannak…Tehát azért mégsem annyira objektívek ezek a döntések. Ezért mindenkinek ajánlanám, hogy a személyes sérelmeinken felül kerekedve igyekezünk mi magunk a gyermek és mindannyiunk számára a legjobb megoldást megtalálni, amennyiben ezzel megyünk a bíróságra valószínűleg azt helyben hagyják. Sok esetben a meghallgatások nem elegendőek a teljes, alapos tényfeltáráshoz, így nem feltétlenül a legoptimálisabb döntések születnek akár Gyámhivatal, akár Bíróság tekintetében. Ismeretes az is, hogy nagyon magas a válások aránya, ezt itt Ír országban ugye nem mondhatjuk el. Ennek sok oka van, de elsősorban szociológiai természetű, a liberalizációnak köszönhető. Régebben ugyan nem váltak, de mindenki tudta, hogy ugyan egy házban, de külön élte életét a pár. Ma egy kicsit a másik oldal van, talán megalapozatlanul köttetnek házasságok fellángolásból, az emberi értékek figyelembe vétele nélkül, ami nem elég a hétköznapokhoz. Egy azonban biztos senki sem köt úgy házasságot, hogy el fog válni. Mindenki abban hisz, hogy megtalálta a másik felét. Ezért lenne nagyon fontos, hogy ez ne felejtődjön el egy szakítás válás esetén. Ne a gyerek legyen a pajzs és fegyver, hiszen az ő világra jövetele a pár döntése volt szerencsés esetben.

A gyermekre nézve káros



A rövid általánosságok után inkább egy másik oldalt céloznék meg. Mi történik a párral, aki külön válik, mi történik a gyermekkel?

Nézzük elsőnek a leggyakoribb helyzeteket, mikor a pár felismeri, hogy kettőjük kapcsolata, mint férfi és nő nem működik. Az első lehetőség, ha mindketten akarják, megpróbálják megmenteni a kapcsolatot, feléleszteni a tüzet. Erre van esély, ha valóban mindkét fél akarja ezt. Amennyiben csak az egyik fél akarja, akkor nem lesz sikeres a kísérlet. Megoldás ilyenkor nagyon gyakran, hogy a GYEREK miatt együtt maradunk. A család, mint funkcionális egység bizonyos szempontból megmarad, hiszen mint üzleti, anyagi közösség működik, de az érzelmi biztonság és egyensúly felborul. A látszatcsalád, a külvilág felé azt mutatja, mi összetartozunk, egy család vagyunk. Ez egy görcsös akarás. Fenntartható állapot, hihetetlen erőfeszítések árán, ami általában szenvedéssel, vagy beletörődéssel párosul. Bizonyára mindenkinek volt, már olyan élménye, mikor kiderült, hogy gond van azt érezte Náluk?...., hát ők voltak a tökéletes család… Ezt egy hasonlattal érzékeltetném. Szeretek a buszról benézegetni lakásokba, látok is ezt azt, de az igazi lényeg mindig a függöny mögött van.

Szögezzük le, hogy annak felismerése, elfogadása, hogy egy kapcsolat, már nem működik pokoli nehéz. Azt gondolom mindkét fél számára nehéz kimondani, az is nyilvánvaló, hogy az egyik félnek mindig jobban fáj. Ilyenkor az első reakció a harag, gyakran a bosszúvágy, de ezen jó úrrá lenni, mert hosszútávon ez saját maga számára is rendkívül káros. Pokoli energiákat igényel és a lényegről eltereli a figyelmet. A szakítást, válást feldolgozni egy gyász folyamat, mikor átestünk a fázisokon, akkor lehet talán megtalálni a jó megoldást, ami mindenki számára működő képes. Kanyarodjunk vissza a gyermek érdekében együtt maradunk helyzetéhez. Lehet kemény a szóhasználat, de, ha tisztán végiggondoljuk ez egy hazugság, mit közvetít a gyermek számára? Semmi mást, mint a hazugságot. Ő ezen minta alapján fogja a későbbi érzelmi kapcsolatait alakítani, ez a mintája, pláne, ha még kicsi. Egy nagyobbacska, már képes mérlegelni, de egy 5-7 éves gyermek nem. Nem az, lesz a minta, hogy megoldjunk, kommunikáljuk a gondjainkat, problémákat. A jobbik helyzet, mikor a szülők közt nincsen vita, hiszen legalább annak feszültségét nem szenvedi el a gyermek. Ahol azonban mindennaposak a viták, az mindenki számára pokoli megterhelő. Ez olyan, mint egy lufi, előbb utóbb aztán leereszt, vagy kidurran. Általában a kapcsolat a gyermek kirepülésével mégis tönkre megy a pár vagy elválik, vagy életük végéig élnek egy boldogtalanul. Előfordul, hogy az anyagiak tartják egyben párt egyfajta üzleti kapcsolatban, ahonnan ki-ki kacsingatnak. Előfordul, hogy elválnak és gyakran látjuk, hogy meglett felnőtt férfiak, nők a válás után mintegy kamaszként viselkedve élnek, amit a környezetük úgy definiál, hogy megőrültek. Ez nem keverendő a kapuzárási pánikkal, bár gyakran ez időben egybe esik az életközép krízisével a férfiaknál.  Nos, az a gyermek, aki ebben nő fel, hogyan lesz képes bízni bárkiben. Azt tanulja, hogy hazugságon alapul minden nem mellékes, hogy ez egyfajta biztonságvesztéssel párosulhat, mert a szülők, csakis a látszattal vannak elfoglalva és miközben a gyermekért teszik, pont az ő biztonságérzete vész el. Nem mellékesen tökéletesen megtanul manipulálni, játszmázni, kitanulja kinél, hogyan ér leginkább célt, így gyakorlatilag az akarata teljesül, mindent megkap, ennek örül is, de aztán később egyetlen kapcsolatát sem tudja hosszabb távon fenntartani, nem lesz képes a kudarcot kezelni, úgy gondolja ez az élet minden területén így működik és sok kudarc árán fogja megtanulni, hogy nem.
A másik alaphelyzet, mikor a szülők elválnak. Ez lehet békés és háborús válás. Reményeim szerint abból van kevesebb, de sajnos így is több, mint szükséges lenne.

Nagyon sokan nőnek fel elvált szülők gyermekeként, úgy, hogy képesek lesznek megfelelő érzelmi kötődés kialakítására. Az egyik lehetőség, mikor a gyermekkel maradó szülőnek nem lesz új kapcsolata. Ez picit veszélyesebb, mert a szülő képes túlságosan erős szálakkal magához kötni a gyermekét, nem engedi leválni és gyakran nem is tudatosan minden kapcsolatát ellehetetleníti gyermekének, vagy olyan érzelmi megterhelésnek (érzelmi zsarolásnak) teszi ki gyermekét, hogy az mindig mellette foglal állást, amit a kapcsolatai sínylenek meg. A másik eshetőség, mikor a válás után a gyermeket nevelő szülő új párkapcsolatot alakit ki és egy úgynevezett patcwork család alakul, vagyis mindkét fél hozza, akije, amije van. Ezt gyakran nehezen emésztik meg a gyermekek, mert titkon nagyon hosszú ideig az a vágyuk, hogy az ő szülei újra egy párt alkossanak, ezért gyakran keserítik az új pár életét. Gyakran generálnak konfliktust. A legegyszerűbb ilyen mikor mindkét félnek van gyermeke, ilyenkor a gyermeki harc a leglátványosabb és megindul az én gyerekem te gyereked típusú harc, ami hosszú távon kedvezőtlen lehet. Tehát azt gondolom, hogy a párnak ezt kommunikálnia kell egymással kialakítani egy közös konszenzust és ezt egyértelművé tenni a gyermekek számára.
Nagyon fontosnak gondolom, hogy az új kapcsolatot fokozatosan kell bevinni a gyermek életébe, hogy legyen megfelelő ideje a feldolgozásra, talán így kisebb ellenállásra számíthatunk.

Fontos azt is tudni, hogy szinte minden esetben a gyermek úgy véli, hogy a szülők miatta válnak el, mert ugye sokszor szóltak rá, vagy esetleg miatta voltak viták. Meg kell értetni, hogy nem Ö az oka és mindkét szülő egyformán szereti Őt. Hangsúlyos, hogy ez lenne az optimális. Szerencsére ez sokszor működik egy új kapcsolat és azt is látjuk, hogy a láthatás, kapcsolattartás is remekül működik és a szülők közt normalizált emberi viszony marad.
Itt említenék egy ma nagyon divatos megoldást, mikor a gyermek egy hetet tölt anyával egy hetet apával. Magam részéről ezt problémásnak tartom. Kérdezem én? Hol van otthon a gyermek igazán? A válasz: abban kis hátizsákban amiben hozza viszi az ő kis személyes holmijait.



Kétségtelen képes alkalmazkodni a helyzethez, hiszen mindkét szülőhöz ragaszkodik. Magam részéről azt gondolom otthon, csak egy van. Érezhetem jól magam sok helyen, de az otthon érzet ad biztonságot, megnyugvást a gyermeknek. Nyilván ez életkor függő is egy serdülő képes felfogni ezt, sőt, akár örül is, de egy 4 éves véleményem szerint nem. Nekik az állandóság és a stabilitás a legfontosabb. Én úgy gondolom, hogy akár naponta is találkozhatnak, vigye haza, vagy reggel az oviba, töltsenek együtt sok időt, de az alvás, napi rutin az egy helyhez kötődjön. Gyakori, hogy az egyik szülő folyamatosan minősíti a másik szülőt, ami pokoli kavarodást okoz a gyermekben az élet minden területén, pszichés zavarok, teljesítményromlás, viselkedésváltozások és sorolhatnám és ez az egész életére kihat, még akkor is, megterhelő, ha minden sima és optimális, akkor is nehezen feldolgozható a válás a gyermek számára. Az is tény, hogy ez életkortól független nehézség. Gyakori az is, hogy már maga a gyermek kéri a szülőt, inkább váljanak el, mert képtelen ezt a feszültséget elviselni. Felmerül a kérdés, -joggal- ha ilyen a párkapcsolat, szükségem van e erre? Képes lesz -e bízni valaha is a másik nemben. Szó nincs arról, hogy tartsunk fenn egy nem működő kapcsolatot, csak kérdezem én, ha két ember valaha szerette egymást, közös gyerekük született, hogyan süllyedhetnek ilyen mélyre, hogy a gyermeket használják eszközül, miközben őt bántják a leginkább.

Végezetül egy példát írnék le. Sem véleményt sem magyarázatot nem írnék, csak arra kérek mindenkit csukja be a szemét váljon gyermekké és próbálja megélni mit érezhet a gyermek. Adott egy 13 éves fiú helyzete következik. Mint családgondozó voltam érintett az ügyben. A gyermek egy élettársi kapcsolatból született apai elismerővel, tehát közös felügyeleti joggal. A kapcsolat a felek közt megromlott. A gyermek az anyánál maradt. Mindkettőjüknek lett új párkapcsolat. Állításuk szerint a gyermek nagyon szerette az új párokat, a kapcsolat jó volt. Mindenki boldog. Ám mégsem működött semmi. A kapcsolattartások rendszeresen problémásak voltak, gyakorlatilag havonta kellett megjelenni a gyámhivatalnál tárgyaláson, ahol a gyermek is jelen volt és minden alkalommal a másik fél lejáratása volt a téma. Milyen mélységig? Az anya vászon tornacipőben küldte el a gyermeket hétvégére, de esett az eső a tornacipő beázott ennek következményeként a gyermek beteg lett, ügyeletre ugyan nem vitték, de a patikában x forintot költött gyógyszerre, amit kér levonni a gyermektartásból, valamint ez olyan fokú gondatlanság, hogy a gyermeket védelembe kell venni. Foto a vizes cipőről, gyógyszertári blokk. ….Ez az adok- kapok kizárólag a gyermek előtt zajlott, mert a tárgyaláson Őt is meghallgatják. Mit mondhat ilyenkor egy gyerek?
Mindkét szülő tőle várta a megerősítést, de ő csak ült lehajtott fejjel és tépte a bőrt a kezein.
Ugye világos? Valóban érte történt?  Sajnos sorolhatnám az ilyen és hasonló eseteket.

A válás ennél sokkal nagyobb és bonyolultabb téma ezer fele futó szálakkal, amit szinte lehetetlen lenne összefoglalni. A célom, inkább az elgondolkodtatás volt.
Köszönöm a figyelmet
Judit