Írország elkezdte a felkészülést arra az eshetőségre, ha gyógyszerhiány lépne fel, egy a nem megegyezésen alapuló Brexit esetén- mondta a Taoiseach egy interjúban.

Nagyon idegesítő tud lenni, amikor rájössz, hogy le fog járni a jogosítványod. Hivatalba be, de előbb időpontot kérni, majd sok hülye kérdésre válaszolgatni, fénykép és beadni. Ez most felejtsd el! Bemutatom miért.

Még a (H)írmorzsákon belül is vihart okozott a Pride körüli téma. Amikor elhatároztam, hogy a múlt hétvégén a Pride felvonulás és az egy hónapos programsorozat zárása alkalmából a (H)írmorzsa logót is szivárványszínbe teszem ki, a szerkesztőségi tagok között is volt, aki nem értett egyet vele.

Mindenki tudja, hogy most pénteken kerül sorra egy szavazás, amely arról szól, hogy lesz-e a nőknek, családoknak beleszólása abba, ha a terhességet meg kell szakítaniuk, egészségügyi indokok miatt. A magzat kóros elváltozása illetve méhen kívüli életképtelensége, erőszak esetén teherbe esés, valamint az anyuka egészsége a legfőbb okok a változtatásra. Nagy vitákat váltott ki ez a téma minden szinten, most azonban bemutatnánk azt, amit eltörölni illetve megtartani szeretnének. A hírhedt nyolcadik alkotmánymódosítás.

Május 25.-én Írországban szavaznak a nyolcadik alkotmánymódosítás eltörléséről vagy megtartásáról. Sokan nem is sejtik mekkora a tétje ennek a szavazásnak, amely túltekint az abortuszon magán is. A tét a hölgyek döntési jogának 100%-ban történő kiteljesítése illetve a katolikus egyház utolsó láncszemének - amely a politikai élethez köti -, elvágása. Így a republikanizmus teljesen be tudja tölteni azt a szerepet, amelyért létrehozták.

Az HSE április 26.-án megerősítette, hogy 206 nő lett méhnyakrákos annak következtében, hogy kenetüket félregiagnosztizálták. A kenetvételi vizsgálat nem ismerte föl az abnormális sejteket, amelyeket el kellett volna távolítani, mielőtt rákos sejtekké váltak. Ha ezeket a nőket szakkezelésre küldték volna, akkor a rákot meg lehetett volna előzni vagy korábbi stádiumban lehetett volna kezelni.

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy kétévente találkoznom kell a gerincvelői izomsorvadással. 2017 májusában általános iskolai volt osztálytársnőm hívta föl a figyelmemet az ikerpár babákra, Zoéra és Alízra. Akkor teljes összefogással az írországi magyarok gofundme-n keresztül 1500 euróval, illetve események (árverezés, koncertek) szervezésével és egy weboldal létrehozásával támogatták a két kislány gyógyulását. Bár vannak egy páran, akik csalásként híresztelték az eseményeket, én mégis sikerként éltem meg, hogy a babák megkapták a gyógyuláshoz szükséges injekciókat és rendkívül büszke vagyok mindenkire, aki segített.

Két igen különleges szó, mely jelentés tartalmában eltérő, de egy csapat munkájának köszönhetően egy újfajta hangzás, életérzés megjelölése lett. A mai zajos világunkban azt gondolnánk, hogy a minőségi zene réteg zene, és igen kevés ember az, aki meghallgatja. Én, mint egy igazi rocker, kevés hajjal igaz, ezt cáfolom. Igen is szükség van olyan zenékre is, amelyek elringatnak, felemelnek és még mondani valójuk is akad. Az Ethno Sanzon pedig egy ilyen zenekar. Nem másolnak, inkább újragondolnak és formába öntenek. Kreatív csapat, eddig nem hallott stílusban. Pozsgai Mártával beszélgetek, aki a zenekar vezetője, megalapítója.

Ez nem egy romantikus történet lesz, de könnyeket csalhat elő. Skócia futballcsapata barátságos meccset játszott a magyar válogatott ellen Budapesten, ahol megvertek minket. Az elemzést hagyjuk Szevire (bár tudjuk, hogy ezzel adós marad, mert csak az indulatai fogalmaznák a szöveget)! A skót csapat B-közepe, a Tartan Army szintén jött a skót nemzeti csapattal, igaz ők nem csupán egy hagyományos szurkolótábor, hiszen ahol a csapatuk játszik, ők oda mindig visznek valamilyen adományt. Így történt ez most is, jöjjön hát az ő útibeszámolójuk! Hölgyeim és uraim íme a Tartan Army.

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepeljük, mert Kölcsey Ferenc - a kézirat tanúsága szerint - 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

"Hazánk ötödik köztársasági elnökeként, élve az Alaptörvényben rám ruházott felelősséggel - külön köszöntve az először szavazó fiatalok százezreit, és tisztelegve az első szabad választások emléke előtt -, a 2018-as általános országgyűlési választásokat április 8-ára írom ki - közölte csütörtök délelőtt a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében Áder János.

Ahogyan korábban beharangoztam, Leo Varadkar Írország Taoiseachja, ma találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. A megbeszélés után rövid sajtótájékoztatót tartottak, ahol a sajtó képviselőinek nem volt lehetősége kérdezni.

Hányszor gondoltunk bele, hogy ha lehetséges lenne, akkor visszamenni az időben, és láthatnánk nagy eseményeket „díszpáholyból” nézve? Napjainkban is sok olyan esemény történik amiről alig veszünk tudomást, pedig nem régiben egy igen jelentős esemény ismételte meg magát, ami 1054-ben történt, és megrengette az akkori keresztény világot.

A Brexit már-már tragikomédiába fordult. A probléma az, hogy több millió ember megélhetése is benne van a pakliban. A belga miniszter szerint durván 1.2 millió munkahely szűnhet meg a Brexit hatásaként. Ennek eddig a legnagyobb vesztesei a pénzügyi szféra és a televíziós tartalomszolgáltatók, akik a UK-ból sugároztak adásokat.

India egy igen szokatlan húzással jött elő. Az észak-keleti államban, Ássam tartományban élők közül 4 millióan számíthatnak arra, hogy elvesztik indiai állampolgárságukat a közeljövőben.

Édes Istenem, kiáltottam fel, miután megnéztem egy videót, amely az USA déli határán készült. Ebben a videóban (ami tulajdonképpen egy hangfelvétel) azt hallhatjuk, hogy az illegális bevándorlóktól elkülönített gyermekek a szüleikért sírnak. Jó kezdése egy mai napnak....

Felismeritek őt?

Nemzetközi morzsák

Olvasóink bizonyára emlékeznek rá, amikor bemutattam egy interjúm keretében a dél-Karolinai Trooper-t, aki kivándorolt magyar szülők gyermekeként állt derekasan helyt az új választott otthonukban. 

A Közel-kelet sosem volt a béke szigete, most aztán meg pláne nem is lesz az, mert ma történelmet írnak Trump jóvoltából.